Connect with us

Hi, what are you looking for?

Interjúk

“Árpáddal történő megismerkedésünk után én is beleszerettem a régiségekbe”

Ebben a hónapban a korábban színészettel és műkereskedelemmel foglalkozó, ma már csak az gyűjtőszenvedélyének élő, Polgár Árpáddal, és a Feleségek Luxuskivitelben című tv műsorban feltűnő, bájos feleséggével, Polgár Tündével beszélgettünk. A Floridában és Budapesten egyaránt tartozkodó Polgár házaspár nem csak nagy vendégszeretettel fogadott minket budai otthonában, de őszintén mesélt hétköznapjairól, színes társadalmi életéről, és elárulta hosszú házasságuk titkát is.

Megismerhetjük Önt egy kicsit jobban?

Tünde: Eredetileg gazdasági pályára készültem, bróker szerettem volna lenni, de ezt a pályát hamar elhagytam, mert túl stresszes volt nekem. Majd ingatlanos vállalkozásom volt, amikor beleszerettem az újságírásba. Az újságíró iskolából beneveztek a “Riporter kerestetik” vetélkedőbe, ahol 2. lettem, viszont azonnal munkát ajánlottak az akkor induló RTL Klubnál. Majd Árpáddal történő megismerkedésünk után a családi galéria marketing és média ügyeit kezeltem, valamint a kiemelt ügyfelekkel foglalkoztam. Beleszerettem a régiségekbe, így kitanultam ezt a szakmát is. Ékszer és műtárgyszakértő vizsgát tettem. Ma is a napom egy részét az online aukciók figyelése teszi ki.

Jelenleg a Feleségek Luxuskivitelben című tv műsorban más híres nővel együtt szerepel. Milyen érzés ebben részt venni? Szereti a televíziózást?

Tünde: A televíziózás korábban is az életem része volt, hiszen a kisfiam, Dani születése előtt az RTL Klubnál dolgoztam. Persze teljesen más ez a mostani szituáció, hiszen korábban szerkesztőként és riporterként a kamera másik oldalán voltam. Számomra egy érdekes kihívás volt a műsorban való szereplés, és úgy érzem, hogy zárkózottságom ellenére talán sikerült valamit megmutatnom magamból a nézőknek. Számomra fontos volt, hogy a műsor a jótékonysággal és a környezetvédelemmel is foglalkozzon.

A műsort elsősorban azért vállaltam, mert a sorozat egyes amerikai verzióiban a csillogás és a cicaharcok mellett bemutatják azt is, hogy ezek között a nők között sokan keményen megküzdöttek a karrierjükért, és nem feledkeznek meg azokról sem, akiket fel kell karolni.

■ Milyen visszajelzések jönnek a műsorral és önnel kapcsolatban?

Tünde: Természetesen mint minden ilyen megosztó műsor esetében én is kaptam hideget-meleget az elején. Azonban “A műsort elsősorban azért vállaltam, mert a sorozat egyes amerikai verzióiban a csillogás és a cicaharcok mellett bemutatják azt is, hogy ezek között a nők között sokan keményen megküzdöttek a karrierjükért, és nem feledkeznek meg azokról sem, akiket fel kell karolni.” 89 a kezdeti megrökönyödés után- hogy mit keresek én ebben a műsorban- főleg pozitív visszajelzéseket kaptam. Bízom benne, hogy sokaknak tudtam segíteni, főként a betegségem felvállalása kapcsán.

■ A férjével Budapesten és Floridában élnek. Két különböző országról van szó, aminek a dinamikája és légköre nagyon más. Hogyan működik két helyen történő élet?

Tünde: A két külön világ pont azt a kettősséget adja meg nekünk, amit szeretünk. Budapest az állandó nyüzsgést, kultúrát, történelmet, Florida pedig a nyugalmat, a természet közelségét, és az örök napsütést.

■ Hogy telik egy napja Budapesten, és hogyan Floridában?

Tünde: Nincs igazán nagy különbség, talán csak az időjárás, és a mikrokörnyezet. Mindkét helyről ugyanazon ügyeinket intézzük interneten. A hétköznapjaink hasonlóak, csak más emberekkel találkozunk, és más irányba utazgatunk. Talán a társasági életünk más egy kicsit, mert Floridában sokkal több jótékonysági rendezvényen veszünk részt, és több időt töltünk a vízen.

Dani fia Magyarországon tanul, tervben van, hogy esetleg az egyetem éveit Amerikában folytatná? Ebben az esetben kiköltöznének véglegesen Amerikába?

Tünde: Dani fiunk korábban Amerikában tanult, csak az utóbbi 1 évben jár itthon iskolába. Pont azért hoztuk Őt haza, hogy ne csak a steril, buborékban lévő, “túl szép”, túl biztonságos, valljuk be kissé kultúramentes életet ismerje meg. Kint élvezte egy tipikus floridai kisváros minden előnyét és hátrányát, azonban keveset találkozott a való élettel. Kell neki az európai nagyváros légköre, hogy megtanulja ezt az életformát is. Nagyon nehezen barátkozott meg azzal, hogy kiszakítottuk a kellemes kis életéből, de ma már nagyon élvezi a budapesti nyüzsgést, a nagyvárosi életformát. Ettől függetlenül az egyetemi céljai között még mindig Los Angeles szerepel első helyen.

■ A férjével nagyon aktív a társasági életük…fogadások, megnyitók, aukciók… mit szeretnek csinálni és hova szeretnek a legjobban menni?

Tünde: Imádjuk felfedezni a világot! Ha tehetjük, szinte minden hónapban beiktatunk egy utazást. Ez gyakran csak egy városlátogatás. Például ha Párizsban van egy árverés, ami érdekel minket, akkor pár napot már ott is maradunk. Én imádom az ékszer és divat árveréseket, akár Londonban, akár Nizzában, Árpi pedig szeret hódolni az öreg autók iránti szenvedélyének a műtárgyak és az órák mellett, így Amelia Island vagy Essen szintén minden évben a listánkon van. De imádjuk az egzotikus utakat is, most éppen Kínába és Afrikába készülünk. A tengerparton heverős utazások helyett inkább a kalandokat, gasztronómiai különcségek felkutatását részesítjük előnyben.

“A mi kapcsolatunk alapja a bizalom, és a másik elfogadása és támogatása. Egy kapcsolatban mindig mindenkinek dolgoznia kell azon, hogy az működjön. A kommunikáció elengedhetetlen.”

1995-ben, Zalaszentgróton született. Megtudhatunk valamit a gyerek-, és tinédzser koráról, erről az időszakról?

Árpád: Egyszerű, elszegényedett kisnemesi családból származom Zalaszentgrótról, ahol a vagyonból csak a tartás, és a kultúra szeretete maradt meg. 3 bátyám után későn érkezett gyerek voltam. Abban a viharos időszakban születtem, amikor édesapám utolsó üzletét is elvették a kommunisták, bebörtönözték, szóval mondhatnám, hogy nehéz gyerekkorom volt, de édesanyám olyan féltő szeretetben nevelt, ami mindenért kárpótolt.

Egykoron színészként is tevékenykedett. Beszélne kicsit a filmekről és TV műsorokról, amik-ben szerepelt?

Árpád: Amikor otthagytam Zalaszentgrótot, és Budapestre költöztem minden vágyam az volt, hogy színész legyek. Elvarázsolt a színházak világa. A Nemzeti Színház stúdiósaként hamarosan színházi, tévés, és filmszerepeket kaptam. Az első szerepemért a “Zendül az osztály” című filmben olyan szép gázsit kaptam, hogy megvettem belőle életem első autóját. Hamarosan a Békéscsabai Jókai Színházban találtam magam, ahol főszerepeket játszottam. Majd onnan a Budapesti Gyermekszínházhoz kerültem. Imádtam a színházat és imádtam gyerekeknek játszani.

Jelenleg műkereskedelemmel foglalkozik, emellett jelentős óragyűjteménye van. Honnan jött ez az érdeklődés? Szeretnénk kicsit többet megtudni a műkereskedői életének kezdetéről.

Árpád: Már évekkel ezelőtt visszavonultam a műkereskedelemtől, és ma már csak a családomnak és a saját gyűjtőszenvedélyemnek élek. Ma már csak ingatlan befektetésekkel foglalkozom, itthon és Floridában. Ez nem napi 24 órás munka, mint a műkereskedelem volt.

A műkereskedőnek lenni biztosan különleges érzés volt… ennek a szenvedélynek meglehet a maga varázsa. Ön szerint mi ennek a területnek a legnagyobb szépsége? És miért éppen az órákra esett a választása?

Árpád: Mindig nagyon szerettem az órákat, egész fiatal korom óta. Egy német óragyűjtővel való korai találkozásom meghatározó volt az életemben. Hiszen az órákban megtaláljuk az adott kor technikai zsenialitását és a kor legkifinomultabb művészetének a kombinációját.

Az irodalom iránti szerelem az írás felé irányította.. Beszélne kicsit a szerzeményeiről?

Árpád: Elsősorban szakmai könyveket írtam, Csók István, Vaszary János, Mednyánszky László műveiről. Természetesen az órák sem maradhattak ki, így született meg az Idő urai. Majd az 50. születésnapom kapcsán felkértek, hogy készítsek egy könyvet a gyűjteményem legkedvesebb darabjairól, így született meg a Polgár 50. Ugyanakkor úgy éreztem, hogy itt az ideje számot vetni az addigi életemmel, és megírtam az

Dolgozik jelenleg könyvíráson? Tervben van esetleg a közeljövőben új könyv megírása, kiadása?

Árpád: Terv az rengeteg van, előkészületben is van néhány projekt, de ezekről még inkább nem beszélnék.

■ A divatot nyomon követő, elegáns házaspárral állunk szemben…szoktak és szeretnek együtt vásárolni?

Árpád: A vásárlás inkább Tünde erőssége, én ritkán szánok rá időt, és akkor is gyorsan, egy nap alatt szeretem letudni. Tünde azonban nagy vadász, gyűjti a vintage darabokat, így gyakran az internetet böngészi egy-egy darab után. Egyikünk sem márkafüggő, inkább az értékes, időálló darabokat szeretjük, és nem a napi divathóbortot. Szóval inkább a klasszikust, mint a szupertrendit.

■ Megtudhatjuk, hogy Budapesten és Floridában mik a kedvenc vásárlási helyek?

Árpád: Nincsennek kedvenc helyeink. Ami megtetszik és értelmes áron van, azt vesszük. És ez akár egy olcsó, de extrém darab is lehet. Bár Tünde cipőfüggősége tud érdekes szituációkat eredményezni.

A fotózást az elegáns és gyönyőrű házukban tartottuk, ahol nagy vendégszeretettel fogadtak minket. Van a házban olyan helyiség, ahol különösen szeretnek időt tölteni?

Árpád: A konyha és a hálószoba. 

“Egyikünk sem márkafüggő, inkább az értékes, időálló darabokat szeretjük, és nem a napi divathóbortot. Szóval inkább a klasszikust, mint a szupertrendit.”

Önök szerint mi lehet a boldog, békés és hosszú házasság titka?

Árpád: Nos, hogy van-e titok, nem tudjuk. A mi kapcsolatunk alapja a bizalom, és a másik elfogadása és támogatása. Egy kapcsolatban mindig mindenkinek dolgoznia kell azon, hogy az működjön. A kommunikáció elengedhetetlen. Továbbá el kell fogadni azt, hogy senki sem hibátlan. Mindenkinek vannak idegesítő szokásai, rossz rigolyái, ezekkel együtt kell a másikat elfogadni. Az állandó odafigyelés igenis munka, de egy megtérülő munka. Az évek során mindenki változik, és ehhez a változáshoz is alkalmazkodni kell. És mindig figyelni kell, hogy a láng lobogjon. Nem kell, hogy a plafonig égjen, mert az lehetetlen, de folyamatosan mindkét félnek őrizni és táplálni kell a szerelem és szeretet tüzét.

Mik a kedvenc nyaralóhelyeik? Hol töltik szívesen a nyári és a téli hónapokat?

Árpád: A téli hónapokat szeretjük Floridában tölteni, és onnan utazgatni, de egyik kedvenc helyünk a Maldív-szigetek. A nyarakat szeretjük a Balatonnál, a tihanyi házunkban tölteni.

You May Also Like

Interjúk

Molnár Nini Budapesten született, majd 14 évesen kezdett utazgatni, így jutott el Miamiba is, ahol egy évet töltött, és ahol beindult modell karrierje is....

BITTER Street

A híres plasztikai sebészt, Krasznai Zsoltot is sikerült lencsevégre kapnunk. A munkával teli napok közé szünetet beiktató orvos feleségével, Dórával sétált az Andrássy úton,...

BITTER Events

A Magyarországon nemrég indult Bitter magazin fogadást rendezett a magyar üzleti-, és társadalmi életben fontos szerepet vállalók számára a The Ritz Carlton, Budapest hotelben....

BITTER Street

AnfIsa Bulgakova A Baballino gyermek luxusmárka tulajdonosával, Anfisa Bulgakovaval, gyermekei társaságában a Budapest Eye környékén sétálva futottunk össze. Anfisa elmondta, hogy minden vasárnap családjával...

Copyright © 2020 All-In Media Kft.