Connect with us

Hi, what are you looking for?

Interjúk

A CÉLJAIM MEGVALÓSÍTÁSÁN NAP MINT NAP DOLGOZOM

A HOBBIFOTÓZÁSBÓL HIVATÁS WOLF ESZTERREL BESZÉLGETTÜNK

Az aktív és színes Instagram-profillal rendelkező egykori modellel, jelenleg
főleg fotózással foglalkozó kétgyermekes csinos anyukával, Wolf Eszterrel
beszélgettünk. Eszter a divat iránti szenvedélye mellett, mesélt a főzés
szeretetéről, a hobbifotózásból lett hivatásról, az anyaságról és mindennapjairól

■ Szeretnénk kicsit közelebbről megismerni. Milyen szakon végeztél az egyetemen? 

A Budapesti Corvinus Egyetemen végeztem Business and Management szakon. 

■ Fiatalon két kisfiú édesanyja lettél. Milyen érzés számodra anyának lenni? 

Itt Márai Sándort idézném, aki azt mondta – bár más kontextusban -, és szerintem is igaz, hogy “semmi sem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk rá”. Valóban korán váltam édesanyává, de mindig is fiatal anyuka akartam lenni. Ennek természetesen megvannak a maga előnyei és kisebb mértékben a hátrányai is. Például sok mindenre nincs időm, ami a korombelieknek természetes, ilyen az iskola vagy a spontán életmód. De nem bánom, hogy így döntöttem, mert a fiúk mindenért kárpótolnak.

■ Hogyan töltöd az idődet a gyerekekkel? Mit szerettek közösen csinálni? 

Mindig jövünk-megyünk. Nyáron leköltözünk Balatonra. Igyekszem mindig kitalálni valamit, nem vagyok az az otthonülő típus. Az életem részesei, egy bevásárlás is nagyobb “fun” velük. Színesítik a hétköznapjaimat. Előfordul, hogy rendezvényekre is elkísérnek, imádnak a középpontban lenni. 

“Igyekszem mindig kitalálni valamit, nem vagyok az az otthonülő típus.” 

■ Budapesten nagyon színes és pezsgő a közösségi életed. Hogyan sikerül összehangolni mindezt az anyai teendőkkel? 

Külön élünk a gyerekek apukájával, így apás napokon, van pár “szabad napom”, ilyenkor szoktam szociális életet élni. Igyekszem tartani mindenben az egyensúlyt. 

■ Az Instagram profilod tele van szebbnél-szebb képekkel, amit nagyon sokan követnek és szeretnek. Nagyon megfontoltan és igényesen van felépítve az oldal, a képeid sokszor olyanok mintha csak egy divatbemutató fotózásáról jöttél volna. Van valamiféle stratégia emögött, vagy teljesen spontán az oldalad felépítése? 

Nincs semmi stratégia benne, szerintem pont ettől hiteles egy Instagram oldal, hogy nincs semmi “mesterkélt” benne. Szeretem a szépet és a jót mindenben, örülök, ha a profilom is ezt sugározza. 

■ Gyakran láthatunk nálad divattal kapcsolatos tartalmat. Nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy nagyon közelről nyomon követed az aktuális trendeket… 

Igen, divatőrült vagyok! Van egy stylist barátom, mindig “uptodate” vagyok általa és az eseményekre ő szokott felöltöztetni. Szeretem magam profikra bízni.

“Sokan nem nézték ki belőlem, hogy tudok főzni, így nagyon jó volt ezeket a sztereotípiákat megcáfolni.”

■ Készítettetek egy kollekciót a Sugarbird-el közösen. Hogy érezted magad a divattervezés közben? 

A jövőben tervezel vagy szeretnél más márkákkal is együttműködni? Pár évvel ezelőtt figyelt fel rám a Sugarbird kreatív csapata, akik épp egy hiteles kismama modellt kerestek Dukai Regina LOVE kollekciójának népszerűsítésére. Így kerültem kapcsolatba velük és a sikeres együttműködésnek köszönhetően, azóta már saját kollekciót és irányzatot alakítottam ki a márkán belül. Most dolgozom éppen egy saját branden, egyenlőre ennyit árulhatok el.

■ A divaton kívül, ha jól tudjuk, nagy szenvedélyed, sőt félig-meddig munkád is, a gasztronómia és a fotózás. Kezdjük az ételekkel! Honnan jön a főzés iránti érdeklődés? 

A gyerekek miatt a mai napig sokat főzök. A gasztronómia iránti érdeklődés egy új szenvedélynek mondható. Volt szerencsém a Konyhafőnök műsorban is megvillantani a főző tudásomat. Sokan nem nézték ki belőlem, hogy tudok főzni, így nagyon jó volt ezeket a sztereotípiákat megcáfolni. Mindemellett járok főzőtanfolyamokra, és egy chef barátommal is szoktam szabadidőmben főzőcskézni. 

■ Szeretnéd ezt a hobbidat a jövőben egy étterem vagy kávézó megnyitásával megkoronázni? 

Nem, de amikor a barátaimat vendégül látom, mindig megjegyzik, hogy olyan nagy szenvedéllyel tartom, hogy kellene ezzel komolyabban is foglalkoznom. Én azonban csak hobbiként tudom elképzelni.

“Igen, divatőrült vagyok! Van egy stylist barátom, mindig “uptodate” vagyok általa. Az eseményekre ő szokott felöltöztetni. Szeretem magamat profikra bízni.”

■ Mostanság a fotózást hivatásként is űzöd. Hogy lett a hobbiból munka? 

A gyerekek megszületése után kezdtem el hobbiból fotózni. Ezután nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, így beiratkoztam egy fotós tanfolyamra. Ennek elvégzése után természetesen sokat kellett gyakorolnom, ezt főleg barátok fényképezésével tettem. Így lett egy idő után a hobbiból munka. Azóta már családokról, kismamákról is készítek képeket, és divatfotózást is vállalok. 

■ Milyen terveid vannak a közeljövőre nézve? 

Jelenleg leginkább a fotózással foglalkozom, ahogy említettem főleg divat és család témában. Öt év múlva szeretném máshol látni magam. Több célom van, ezek megvalósításán nap mint nap dolgozom. A gyerekeim is el fognak vinni jó sok energiát még egy ideig, a jó családi élet nagy munka. 

■ A szépségeddel sokszor magadra vonzod az emberek tekintetét. Van esetleg az olvasóink számára valamilyen saját szépség-tipped, ami neked nagyon bevált és szívesen megosztanád? 

Én is vallom, hogy ép testben ép lélek, ezért nagy hangsúlyt fektetek az egészséges táplálkozásra és a mozgásra. Nincs semmi különleges praktikám, azonban egy méregtelenítő szaunázás és egy kellemes hidratáló arcmasszázs csodákra képes. Legfontosabb a jó kisugárzás, mindenkinek kell egy kis “énidő”, amikor fel tud töltődni. Pozitív emberekkel veszem körbe magamat. Nem szeretek a konditeremben senyvedni, ezért leginkább olyan sportokat választok, amiket a szabad levegőn is lehet űzni: például futás vagy jóga.

Click to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You May Also Like

Interjúk

Molnár Nini Budapesten született, majd 14 évesen kezdett utazgatni, így jutott el Miamiba is, ahol egy évet töltött, és ahol beindult modell karrierje is....

BITTER Street

A híres plasztikai sebészt, Krasznai Zsoltot is sikerült lencsevégre kapnunk. A munkával teli napok közé szünetet beiktató orvos feleségével, Dórával sétált az Andrássy úton,...

BITTER Events

A Magyarországon nemrég indult Bitter magazin fogadást rendezett a magyar üzleti-, és társadalmi életben fontos szerepet vállalók számára a The Ritz Carlton, Budapest hotelben....

Interjúk

Modell, színésznő, valóságshow sztárja és üzletasszony: Csősz Talu Boglárka. A számos területen karriert építő és sikereivel nevet szerző Csősz Talu Boglárkával egy jól sikerült isztambuli...

Copyright © 2020 Bitter Magazine